16 évesen(egy nyári szünetben) anyukám kiültetett maga mellé a kiskonyhába, kezembe nyomott egy füzetet és elkezdtünk főzni! Mutatta, diktálta a receptet, én meg leírtam! Következő héten meg kellett főzzem. Az alap dolgok mentek. Akkor kínszenvedésnek éltem meg.
19 évesen kaptam egy saját konyhát. Ott álltam egyedül, csak telefonos segítséggel és néztem a tűzhelyet, a lábast és hirtelen nem tudtam mihez kezdjek.
Ekkor vettem elő a a megírt receptfüzetem és kezdtem el főzni! Azóta szenvedélyemmé vált!

Vőlegényem is szereti főztömet és ez a legjobb érzés a világon!
Én, mint kezdő háziasszony ebbe a Blogba írom le tapasztalataim, összegyűjtött-kipróbált receptjeim!
Remélem másnak is segíthetek!
Jó olvasgatást & Sütést-főzést!

2010. november 7., vasárnap

Játszunk!!!!!

Elkészült.
Igen a konyha. Teljesen, totálisan kész. A vára várt mikrós szekrényt is megrendeltük és kész lett és szuper.
A konyha ezen része, olyan bútortalan volt. Annak idején máshova terveztük a mikrót, majd a konyhaszigeten pihent és végre megvan a maga helye.
Nem mellesleg alatta akkora hely van hogy én is beférnék 2x:D

És mivel kész a büszkeségem és ezért nagyon, de nagyon boldog vagyok és mivel jön a karácsony is, amit meg kifejezetten imádok, hát összekötöm a kettőt és hirdetek egy JÁTÉKOT!
(És mivel már lassan 60 rendszeres olvasóm is van...Így szeretném megköszöni nektek!!!)
Annak idején vettem ezt a két képkeretet. Még a régi konyha falára szántam, de sohasem került fel oda.
Költözéskor tudtuk, oda tesszük, ahol kevesebb zöld kiegészítő lesz. Oda ahol a hűtő van. Vártuk, hogy megérkezzen a bútor és fel lehessen tenni.
Igen ám, de én megálmodtam, hogy szeretnék bele nyomtatni saját ételfotóim.
Annyi van és némelyik tényleg szívem csücske, nem tudok dönteni.
Párommal nekiülve kiválasztottam a 20 lehetségesből végül 4-et.
Játék menete:
Az itt lévő képekre kell szavazni.
1. Ha teheted légy rendszeres olvasóm és ha blogger vagy hirdesd meg a blogodon, minél többen szavazzanak.
2. Nektek legjobban tetsző 2 kép számát írjátok meg ehhez a bejegyzéshez hozzászólásnak.
Azt a 2 képet fogom kitenni a falra, amelyik a 2 legtöbb szavazatot kapja.

És!!!!!
A szavazók között egy meglepi ajándékcsomagot sorsolok ki!!
Feltétlenül névvel szavazzatok!!!!

Szavazni November 24-ig lehet!!!!
1

2

3

4

Várom a szavazataitokat!

29 megjegyzés:

  1. Én a 3-ast és a4-est raknám ki!:)
    Egyébként már rég fenn vagy a blogomba a bloglistámban):
    De nem a játék miatt...:P

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a szavazatod!
    És azt is hogy fent vagyok neked!!!!

    (nem kötelező:D)

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Szerintem az 1-es és a 3-as kép a nyerő.

    VálaszTörlés
  4. 2-es és 4-es!
    Meghirdettem a játékodat a blogomon!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nekem a 2-es és a 3-as jön be.

    VálaszTörlés
  6. 1-es és 3-as! jó ötletet adtál a saját konyhámba...:)

    VálaszTörlés
  7. Én a 3-asra szavaznék! (Ha jól értem egy darab számot kell megjelölni nem?)

    VálaszTörlés
  8. szia.nekem az 1 és a 4 tetszik a legjobban

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm az eddigi szavazatokat!
    Csak így tovább!!!
    2 kell, látom nem úgy írtam:D
    Átírom!
    2 képkeret van:D

    VálaszTörlés
  10. Szerintem a 3-as
    Gratulálok a sok olvasóhoz :)

    VálaszTörlés
  11. Szia Szandi. =)
    Szerintem a 3-as és a 4-es kép a nyerő.
    Nagyon jó guszta képek.

    ßazsi

    VálaszTörlés
  12. Szia ! A 2 és a 3 nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Nekem is a 3. és 4. tetszik a legjobban, mert szép színesek :)

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm az eddigi szavazatokat!
    Csak így tovább!!!!!!!!!

    Ma már vettem a nyereményhez "hozzávalót"

    VálaszTörlés
  15. 2 és 3! :) Ez az én szavaztom, mert nagyon mutatósak :)

    VálaszTörlés
  16. Eddig a 3-4 kép vezet!!!
    Hajrá, lehet még szavazni!!!!

    VálaszTörlés
  17. Részemről az 1. és a 3.
    Gratula a sok olvasóhoz :)

    VálaszTörlés
  18. Nekem a 3-as és a 4-es kép tetszik.

    VálaszTörlés
  19. 2-es és a 3-as :) Nekem azok a legek :). Rájuk nézel, és máris megindult a nyáltermelés, és hamm, már meg is ennéd őket :D ...

    VálaszTörlés
  20. Mindenképp a 2-es és a 3-as!!!:)
    Judit

    VálaszTörlés
  21. 3. és 4. :) Szerintem szuper a színük, pont konyhába valók :)

    Evelin

    VálaszTörlés
  22. Nekem a 2-es 3-as az abszolút favorit

    VálaszTörlés
  23. 3-as és 4-es! Színesek, vidámak...
    Zizu

    VálaszTörlés
  24. Szia .Nekem a 3-as kép a nyerő.Rozi

    VálaszTörlés
  25. Szia, nekem a 2-es és a 3-as tetszik.
    "jelszó: 3d"

    VálaszTörlés