16 évesen(egy nyári szünetben) anyukám kiültetett maga mellé a kiskonyhába, kezembe nyomott egy füzetet és elkezdtünk főzni! Mutatta, diktálta a receptet, én meg leírtam! Következő héten meg kellett főzzem. Az alap dolgok mentek. Akkor kínszenvedésnek éltem meg.
19 évesen kaptam egy saját konyhát. Ott álltam egyedül, csak telefonos segítséggel és néztem a tűzhelyet, a lábast és hirtelen nem tudtam mihez kezdjek.
Ekkor vettem elő a a megírt receptfüzetem és kezdtem el főzni! Azóta szenvedélyemmé vált!

Vőlegényem is szereti főztömet és ez a legjobb érzés a világon!
Én, mint kezdő háziasszony ebbe a Blogba írom le tapasztalataim, összegyűjtött-kipróbált receptjeim!
Remélem másnak is segíthetek!
Jó olvasgatást & Sütést-főzést!

2010. november 6., szombat

Bon bon karácsonyra

Tavaly karácsonykor készültek. Igen hamar elkészültek és finomak is voltak.
Nem az az igazi bon-bon amiket mostanában készíteni lehet, formával.
Inkább marcipán golyó bon-bonnak tálalva.

Hozzávalók:
*60 dkg porcukor
*30 dkg darált keksz
*15 dkg búzadara
*10 dkg vaj vagy Rama sütőmargarin
*12 evőkanál tej
*2 db mandula aroma (kicsi)
*kakaópor
Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kb. dió nagyságú golyókat formálunk. Kakaóban megforgatjuk.
Kakaóba forgatás helyett cukrot megolvasztottam, majd sütőpapírra csorgattam. megvártam, hogy megszáradjon, majd összehajtottam és szó szerint szétvertem:D. Csokiba megforgattam a golyókat, majd ebbe a cukorba is.
Valamelyiket nem forgattam meg cukorba, arra mandulát tettem.
Karácsonyi dobozba sorakoztattam.
Kész is az ajándék.

2 megjegyzés: